Csapatunk




Era
Kedves Vásárlóink, Török Erika vagyok.
Szeretném bemutatni a szolgáltatásunkért felelős Csapatot, hogy kik is vagyunk mi valójában hangon, e-mailen és online megjelenésen túl.
Személy szerint törzsgyökeres vásárhelyi vagyok, házas, azontúl munkamániás, valamint a könyvek, kutyák, színház, táncművészet, fotózás és gasztronómia szerelmese, vállalom.
Közel 5 éve vezetem a FestékCentert. Tulajdonosként fontos számomra szolgáltatásunk minősége, a vásárlói elégedettség, és hogy Kollégáim hasonló, vevőorientált szemléletűek legyenek mint én. Szerencsésnek tartom magam, hiszen egy kiváló Csapat segíti lelkiismeretesen a munkám, az elképzeléseim megvalósítását nap mint nap. Mindenki mást és mást ad hozzá a kedvességén és szorgalmán túl. Így például Szilvi a hihetetlen lelkiismeretességét, el nem tűnő mosolyát, Timi a felülmúlhatatlan gyorsaságát, kedves szendeségét, Zsozsó (a verhetetlen humorán túl) a fáradhatatlan hozzáállását, Zsolti a mérnöki pontosságát, Sasa a végtelen alázatát.
Szolgáltatásainkat 2020. novemberében online értékesítéssel bővítettük, ami mit sem érne, hozzáértő szakemberek segítsége nélkül.
Webshop menedzsmentünk vezetője, Őze Vilmos maximalizmusával, precizitásával, tapasztalatával és nem utolsó sorban végtelen türelmével, hátországként segíti munkánkat, hogy folyamatosan fejlődve, egyre jobb és jobb legyen szolgáltatásunk.
Kollégája, Szücs Ádám, (szemtelenül fiatal) korát meghazudtoló szakmai kompetenciával, komolysággal, munkája iránti mérhetetlen odaadással fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy egyedi, esztétikus, informatív, felhasználóbarát felületet kínáljunk Önöknek.
Online “Kollégánk”, Piktor Pali megálmodója, szülőanyja, a szintén vásárhelyi születésű rajzfilm rajzoló, Elek-Varga Viktória, aki nélkül Palink élete sivár egyhangúság lenne. Ám Viki kreativitása, humora kiapadhatatlan, így segítségével Palink életre kelt.
Kérem, ismerjenek meg bennünket
Timi
Wolfné Bozó Tímea vagyok. 45 éves, házas, két gyermek édesanyja. 2021. júniusa óta dolgozom a FestékCenter tagjaként. Jó érezni, hogy ilyen szakmailag elhivatott csapatban dolgozom. Próbálom lelkiismeretesen, legjobb tudásom szerint végezni a munkámat. Természetesen a gyereknevelés egy nagy kihívás az életemben. Szeretem velük tölteni a szabadidőmet, közös, aktív programokat szervezni, egyszóval összetartani a családot, de szívesen kertészkedek, olvasok vagy a háziállataimat babusgatom.
Zsozsó
Szkurák Zsolt vagyok. Tanulmányaimat a Corvin Mátyás Szakközépiskolában végeztem Élelmiszer és Vegyiáru kereskedő szakon és itt is érettségiztem le. Első munkahelyem a kereskedelemben egy mezőgazdasági boltban volt ahol több évet eltöltöttem, s majdan váltottam és lettem a Festékcenter csapatának a tagja több mint négy éve. Esti tagozaton elvégeztem a szobafestő, mázoló és tapétázó szakot, hogy testközelből is találkozzak a termékekkel. Két éve vagyok házas és van egy egy éves kislányom. Szabadidőmet a családommal töltöm legfőképpen.
Zsolti
A nevem Balogh Zsolt. 46 éves vagyok. Van egy remek családom, két kamasz fiam, a velük járó örömökkel és nehézségekkel. Hobbim a barkácsolás, szeretem a focit és a kézilabdát, szeretek nevetni és jókat enni. Hiszek a tisztességes munkában. Szeretném hinni, hogy türelmes, nyitott ember vagyok. 20 éve kereskedelemben dolgozom. Már 3. éve vagyok tagja ennek a jól működő, folyamatosan fejlődő csapatnak.
Saša
Saša Vejinović vagyok, kétcsaládos édesapa. 2020. március óta dolgozom ezzel a kiváló csapattal! Másodállásban kosárlabda edzőként is tevékenykedek. Szabadidőben minél több kirándulás és hosszú séta a kis családdal!
Viki
Családi ÁLLAPOTOM szerint "mögEMBÖRÖSÖDTEM”, két emberkislány, meg egy kutyakislány "anyukája"
Igazán szerencsésnek mondhatom magam, a munkám egyben a hobbim is: RAJZOLHATOK! Ami még kikapcsol, az a régi bútorok csiszolása, kapirgálása, új ruhába öltöztetése, falak festése..., szinte bármilyen ALKOTÁS!
Vili
A küldetésünk, hogy segítsünk azoknak a kereskedőknek, akik nem tudnak eligazodni az online kereskedelmi világban és nem titok, hogy ebben nagy szerepe volt a COVID vírusnak is, hiszen ez megmutatta a magyar kiskereskedőknek, hogy ma már nincs jövő online megjelenés nélkül! A festekcenter.hu is egy ilyen küldetés része, amely során szakmailag is és emberileg is kiteljesedhettünk, ennek eredménye, hogy a shop fantasztikusan teljesit, és egy olyan csapattal dolgozhatunk együtt akik nem kevésbé örültek mint mi a hivatásunkkal kapcsolatban.
Ádám
Szücs Ádám vagyok, fiatal korom ellenére, -amit számtalanszor emlegetnek a kollégák- sok kudarcot láttam már az e-kereskedelemben. Éppen ezért döntöttünk úgy csapatommal, hogy megalkotunk egy olyan innovatív digitális ügynökséget, mellyel sikeressé tehetjük elsősorban a hazai piac erre fogékony szereplőit.
Era és a FestékCenter tökéletes példája annak, ha valaki kellő elszántsággal rendelkezik, közösen biztosan eljutunk oda, ahová szeretne!